Vissza

Őszi és téli események a Cédrusban

Őszi és téli események a Cédrusban 2013-12-28 15:22:09 | Koncz Imre
 0


Az utóbbi három hónapban több említésre méltó rendezvényt is lebonyolítottak a Cédrus Idősek Klubjában. Volt köztük ünneplés, adománygyűjtés, a legkisebbeknek pedig Mikulás-napot tartottak. A cikk ezeket az eseményeket foglalja össze röviden; az egyes bekezdések végén található linkekre kattintva pedig a hozzájuk tartozó képeket is megtekinthetik.

 

Szokás szerint 2013. szeptemberében  is részt vettünk a baktalórántházi nyugdíjas klubok találkozóján, ahol főzőverseny, színvonalas műsor,  kellemes időtöltés és kikapcsolódás várt mindannyiunkra.

Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/idosek_napja2014

 

2013. 10. 13-án került megrendezésre a Református Egyházközség „Cédrus” Idősek Klubja által az Idősek Világnapja, mely során az Istentisztelet keretén belül a Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola 4. osztályos tanulói műsorral és virággal köszöntötték a település időseit. 
A felnevelő generációk tisztelete, megbecsülése minden korábbinál fontosabb, melyet ezen a napon igyekezett intézményünk kifejezni néhány pillanattal.
Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/idosek_vilagnapja2013

 

A Református Egyházközség „Cédrus” Idősek Klubja 2013.11.22-én „Erzsébet-Katalin” napi ünnepséggel (áhitattal, műsorral, vetélkedővel, énekkel, zenével, tánccal és ebéddel) várta az idősebb generáció tagjait.  Az intézményünkben e jeles napon a Nyírbogdányi Sion Idősek Klubja tagjai is vendégeink lehettek. Kiemelnénk többek között közkedvelt zenészeinket, Fráter Sándort és fiait, a citera hangszer mestereit, akik jó hangulatot teremtettek e napon. 
Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/erzsebet_nap_a_cedrusban

 

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet az idén is karácsonyi ajándékgyűjtést szervezett, melyhez a Református Egyházközség „Cédrus” Idősek Klubja is csatlakozott. 
Az adományozható élelmiszerek között szerepelhetett tartós élelmiszer és pénzbeli adomány, mely sikeres programhoz intézményünk 20 megtelt „kék vödörrel”, több mint 200.000 forint értékű készpénzzel és egyéb természetbeni adománnyal járulhatott hozzá.
A „kék vödör” elnevezésű akció december 13-ig tartott és a megtelt edényeket itthon, Erdélyben és Kárpátalján osztották szét a rászoruló családoknak, fogyatékkal élőknek és magányosoknak.  
Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/kek_vodor2013

 

A Református Egyházközség „Cédrus” Idősek Klubja „Vuk” Családi Napközi kisgyermekeihez is ellátogatott a Mikulás december 6-án. A kisgyermekek kissé meglepődve, mikulás dalokat dúdolgatva fogadták a várva várt „Jó Öreg Télapót”. Virgács egy gyereknek sem jutott, annál inkább cukor, csoki és mogyoró mindenkinek!
Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/mikulas_a_csanaban2013

 

Intézményünkben a Karácsonyi Ünnepség sem maradhatott el, ahogy minden évben, a Pátrohai Csillagszem Óvoda nagycsoportos óvodásai nagy szeretettel készültek Jézus születésének történeti előadásával, énekekkel az Idősek Klubja tagjainak.  A műsor végén saját kezűleg készült angyalkát, mézes kalácsot valamint gyümölcs és édesség csomagot ajándékoztak egymásnak az idősek és gyermekek. Búcsúzóul pedig az Idősek Klubja dolgozói által szervezett szeretetvendégségen vehettek részt a meghívottak.
Képekben: http://www.cedruspatroha.hu/galeria_megjelenito.php?mit=galeriak/karacsonyi_musor2013

Végül pedig ezzel a verssel szeretnénk minden kedves Látogatónknak békés, meghitt ünneplést kívánni a Cédrus Idősek Klubja dolgozói nevében:

Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
holnap harangoznak,
holnapután az angyalok
gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
nagyosan dicsérni,
de én még kisfiú vagyok,
csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
mégis csak kiállok,
de boldogok a pásztorok
s a három királyok.

Én is mennék, mennék,
énekelni mennék,
nagyok között kis Jézusért
minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
százszor bepiszkolnám,
csak az Úrnak szerelmemet
szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
gyermek hittel, bátran
1883
csúf karácsonyában.)

 


Szólj hozzá:

Neved*
E-mail címed* (Nem publikus)

Írja be a képen feketével írt 6 karaktert!

Még nem érkezett hozzászólás! Légy Te az első!